< VISSZA

A tanítványok / 2. Uránia Filmnapok


magyar filmdráma, fényképezte: Kardos Sándor, 100 perc, 1985
kísérőfilm: Forglalkozása operatőr: Kardos Sándor (15 perc)

Időpontok:

Rendező: Bereményi Géza

Szereplők: Eperjes Károly, Gelley Kornél, Rajhona Ádám, Cserhalmi György, Básti Juli, Eszenyi Enikő, Eperjes Károly id., Balkay Géza

„Annyit megtanultam, a képkészítés az én hatalmamon kívül álló dolog” – mondja egy interjúban egyik legkísérletezőbb hajlamú operatőrünk, Kardos Sándor, a több százezer amatőr fényképet tartalmazó Horus Archívum gyűjtője, gazdája, aki mestersége kapcsán szívesen hivatkozik  felsőbb erőkre. Legjobb filmjei vizuális kalandok, tele szélsőségesen komponált, szokatlanul világított, alul-/felülexponált, elszínezett, bizarr módon láttatott jelenetekkel.
A tanítványok a harmincas évek Budapestjéről készült archív felvételekkel indul, melyekbe Kardos beleforgatta a film főszereplőjét, majd elszínezte az egész szekvenciát.  Egy másik, jelenkori jelenetét (a metróban) úgy rögzítette, hogy nem nézett a keresőbe („Ebben a filmben mertem ezt megtenni először” – meséli). Megint másutt a szereplőre erősítette a kamerát. A film látványvilága zaklatott és eklektikus, karakterei a háttérből élesen kiváló panoptikumfigurák. A gróf Teleki halálhírét tudató jelenet világításkonstrukciója például a Horus Archívumból, egy névtelen rákosszentmihályi fotós konyháját ábrázoló amatőrképről származik. „A profik is isten kezében vannak” – vallja Kardos. Tényleg nehéz megmondani, miért érezzük úgy, hogy a csupa unortodox megoldásból építkező Tanítványok az egyik leghitelesebb történelmi filmünk  a háborúba sodródó Magyarországról. Muhi Klára filmkritikus

A kísérőfilm alkotói. Muhi András és Muhi Klára. 


Támpontokat adhat a film értelmezéséhez Sándor Tibor írása: "Bereményi Géza prózaírónak indult, a ”nagy generációhoz” tartozik, Cseh Tamás szövegíró-szerzőtársaként vált népszerűvé. Túlzás nélkül sorolhatjuk a hetvenes évek ellenkultúrájának kultikus alakjai közé. Színházi rendezőként is ismertté vált, a Pannónia Stúdió szinkrondramaturgjaként került kapcsolatba a filmmel és filmrendezőként is jelentős műveket alkotott. A tanítványok első rendezése. Eredeti, filmes őstehetsége, a legjobb értelemben vett profizmus és az elsőfilmesekre némelykor jellemző mindent elmondani akarás együttesen jellemzi ezt a filmjét." Tovább a film.hu írsához... 

Kardos Sándorral a Filmkultúrán olvashatunk - A tanítványok színhasználatát is érintő - interjút.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató