A magyar film napján, azaz április 30-án országszerte minden moziban a magyar filmeké a főszerep. 1901-ben ezen a napon mutatták be a nagyközönségnek A táncz-ot, vagyis azt a szórakoztatva ismeretterjesztő filmfűzért, melyet az első magyar filmalkotásként tart számon a filmtörténet. A bemutató helyszíne az Uránia Magyar Tudományos Színház, az Uránia Nemzeti Filmszínház elődje volt. Itt zajlanak idén – immár nem először – a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának ünnepi, regisztrációval látogatható vetítései, amelyeken a moziban ritkán látható filmalkotásoké a főszerep. Idén három különleges, érzékeny múltfeltáró dokumentumfilmre regisztrálhatnak az érdeklődők, akik a rendezőkkel is megismerkedhetnek a helyszínen.
Április 29-én a legendás Új Zenei Stúdió történetével ismerkedtet meg minket M Tóth Éva 2023-as rendezése, az Undisturbed /Hommage à ÚZS. Az animációs elemekben és archív felvételekben gazdag filmben az 1970-ben alakult Stúdió tagjai, valamint pályatársak és tanítványok idézik fel az együttes működésének történetét. (Ez a vetítés az Uránia FILM/ZENE programsorozatához kapcsolódik.) Április 30-án egy másik alkotói műhely és egy másik művészeti ág kerül előtérbe. Sipos István 2004-es filmje, az Universitas az 1962-ben alakult és hamar a magyar színházi élet meghatározó szereplőjévé vált együttesnek állít emléket, szintén az egykori tagok megszólaltatásával. (Ez a vetítés a Dunatáj Alapítvány 30 éves fennállását ünneplő Dunatáj 30 programsorozathoz kapcsolódik.) A program harmadik filmje – szintén április 30-án – Mózes Gergely Mindhalálig című 2022-es alkotása, amely a holokauszt emlékévhez kapcsolódva egy valódi hős, Baranski Tibor katolikus papnövendék vakmerő cselekedeteiről beszél az 1944-es budapesti ostrom árnyékában.
A vetítéseken a részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a filmek címére kattintva, az űrlapok kitöltésével lehet.
Április 29., hétfő 18:00 – Fábri terem
UNDISTURBED / Hommage à ÚZS
magyar dokumentumfilm, 2024, 60'
Vendégünk a rendező: M Tóth Éva
Április 30., kedd 16:00 – Csortos terem
UNIVERSITAS
magyar dokumentumfilm, 2004, 67'
Vendégünk a rendező: Sipos István
Április 30., kedd 18:00 – Csortos terem
MINDHALÁLIG
magyar dokumentumfilm, 2022, 46'
Vendégünk a rendező: Mózes Gergely
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató