Az ötödik pecsét / 2. Uránia Filmnapok

Rendező: Fábri Zoltán

Szereplők: Őze Lajos, Márkus László, Dégi István, Horváth Sándor, Bencze Ferenc, Pécsi Ildikó, Moór Marianna, Latinovits Zoltán, Bánffy György, Cserhalmi György, Vándor József, Békés Rita

1944 őszén egy kiskocsmában egy baráti társaság arról beszélget, hogy ha módjuk lenne feltámadni, kinek a sorsát választanák: a gazdag zsarnokét vagy a tisztességes rabszolgáét. Másnap egy besúgó miatt a nyilasok kínzószobáiban a saját bőrükön tapasztalják meg, mit jelent ez a válaszút. A Sánta Ferenc regényből készült filmben Fábri az általa oly kedvelt lélektani nézőpontból ábrázol morálisan szélsőséges helyzeteket. Illés György operatőrnek sokféle stílust kellett ötvöznie. Hogy Fábri célkitűzése szerint a történelmi korszak ábrázolásával szemben a parabolikus példabeszéd erősödjön föl a műben, a film teljes első felében egyetlen helyszínen, egyetlen fényforrással (az asztal fölötti lámpa fényével) világította meg az arcokat, azzal festett jellemeket. A képek feszültsége szinte behúzza a nézőt a térbe. A kocsmából hazatérő barátok környezetének, a külvilágnak a megjelenítése Hieronymus Boscht idéző, látomásos stílusú, míg a lakásán zsidógyerekeket bújtató, megtörhető órásmester környezetének ábrázolása megejtően dokumentatív.  Fazekas Eszter filmtörténész

A film operatőre, Illés György 2014-ben lenne száz éves.

A Metropolis Magyar operatőrök számában Vajdovich Györgyi beszélgetett Illés Györggyel, ebből idézünk:

- Végül is az operatőri szakma Ön szerint foglalkozás, mesterség vagy művészet?
- Én elsősorban mesterségnek tartom. De ha olyan fokon tudja valaki művelni, akkor művészetté válhat. Visszagondolva a háború előtti filmgyártásra, ott ez csakis és kizárólag mesterség volt. De ha most saját példáimon végignézek és eljutok mondjukAz ötödik pecsétig vagy A Pál utcai fiúkig vagy az Utazás a koponyám körül-ig, ahol tudom, hogy a bennem lévő kreativitás mennyit jelentett a képi világ szempontjából, akkor – bár tudom, ha én mondom, ez nagyképűség – ez már művészet. De ahhoz, hogy ez művészetté váljon, idő kell. Azt szoktam mesélni a gyerekeknek az első órákon, hogy mi lejövünk ide a földre, és minden ember azt tapasztalja, hogy szemellenzője van jobbra, balra. Nektek itt a Főiskolán az a dolgotok, hogy ezt a szemellenzőt kinyissátok, naponta jobban megnyissátok, hogy mindig többet tudjunk látni az életből és a fényből. Szerintem ez mindennek az alapja. Tovább a Metropolis oldalára...