< VISSZA

A beszélő köntös / 2. Uránia Filmnapok


magyar játékfilm, operatőr: Hegyi Barnabás, 89 perc, 1941

Időpontok:

Rendező: Radványi Géza

Szereplők: Jávor Pál, Kiss Ferenc, Tasnády Fekete Mária, Csortos Gyula, Bilicsi Tivadar, Lehotay Árpád, Bihatóri József

„Istenem, de jó lett volna ebből színes filmet csinálni!” – szólt az állófotós a gazdag díszletek láttán az egyik musztervetítésen. A forgatás kellős közepén történt már mindez, de a producernek szöget ütött a fejébe a mondat. Azonnal intézkedett, és beszerezte a nyersanyagot, amit aztán Berlinben hívtak elő, naponta repülőgéppel szállítva az anyagokat a két főváros között. Szerencsére Hegyi Barnabás operatőrnek fényképészként voltak már tapasztalatai az Agfacolorral, így az ő javaslatára csak külsőben használták az új nyersanyagot, ott is csak erős napsütésben. A Mikszáth-regény filmváltozata három színes jelenetével együtt egy átlagos produkció háromszorosába került, amit kizárólag magánpénzekből és hitelekből fedeztek, s aminek megtérüléséért aztán évekig izgultak a befektetők. A gyártási összeg végül megtérült, a szuperprodukciót óriási sikerrel mutatták be idehaza és külföldön is. Még Itáliába is eljutott, ahonnan a Filmarchívum néhány éve kölcsönkérte az eredeti kópiát, hogy teljes egészében restaurálhassa a filmet, melynek erősen fakult színes részeit már csak digitális úton sikerült megmenteni. Kurutz Márton filmtörténész

A filmről és annak felújítási munkálatairól bővebben ír Balogh Gyöngyi a Filmkultúra hasábjain

"A gyártástól a magyar filmarchívum megalakulásáig majdnem két évtized telt el, s ez idő alatt A beszélő köntös sok más korabeli filmmel együtt elveszett. A negyvenes évek szuperprodukciója, "Az első magyar színes világfilm"/9/, ahogy premierje előtt reklámozták, a nyolcvanas évek elején került elő Németországból. 1984-ben a MOKÉP ismét műsorra tűzte a filmet, de a régi filmek rajongói már csak a Mikszáth regény meseszerű feldolgozását és kedvenc színészeik játékát élvezhették, a három színes rész színeiben nem gyönyörködhettek, mert ezek az eltelt évtizedek során teljesen kifakultak, a film csak fekete-fehérben pereghetett újra. A repríz filmkritikái mind szóvá teszik e szomorú tényt. ...
Legelőször 2000-ben merült fel A beszélő köntös digitális restaurálásának terve. Egyrészt azért esett erre a filmre a választásunk, mert ez volt az első magyar színes film, másrészt mivel úgy gondoltuk, hogy 280 méteres színes anyagon, kisebb kockázattal próbálhatjuk ki az új technika lehetőségeit a filmrestaurálásban..." Tovább a Filmkultúra oldalára...

 

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató