Összhang: A mi Kodályunk (6)

Online vetítés akadálymentesített felirattal május 21-én

21 may 2021 20:00 - 21:30

Location: Uránia Nemzeti Filmszínház Online

JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyár: 1000 Ft

20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során barátaik, a Kruppa Kvartett közreműködésével nemcsak gyönyörűen megszólaltatják Kodály darabjait – köztük az I. vonósnégyest, a Kilenc zongoradarabot és a Szonáta gordonkára és zongorára című művet –, de a koncertre való felkészülés során Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat is megosztanak egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről. Ellátogatnak többek között Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal Szálló hangversenyterme adott otthont.

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ Ránki Fülöp és Devich Gergely párbeszédeiből derül ki. „Azt vettem észre, hogy ezek a fiatalok, amikor épp nem forog a kamera, hihetetlen módon gondolkodnak a zenéről és ez egészen lenyűgözött. Ebből fakadt az ötlet, hogy kellene egy olyan filmet készíteni, ami nem puszta narráció és ismeretterjesztés, hanem a fiatalok eszmecseréjéből informálódik a néző.” – avat be Petrovics Eszter a rendezői koncepcióba. A filmben Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok is, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2020
Rendező: 
Petrovics Eszter
Főszereplők: Devich Gergely, Ránki Fülöp
Narrátor: Kaszás Gergő
Közreműködik: Kruppa Kvártett, Benz Viktória, Bezányi Orsolya, Dr. Bolya Mátyás, Bretz Gábor, Edita Bugalova, Dr.Dalos Anna, Dr.Földényi Rita, Józsa Mónika, Kovács Dominik, Kovács Viktor, Lantos István, Masaryk Viktória, Mező László, Mézes Rudolf, Polák Margit, Zsoldos Dávid
Producer: Muhi András, Ferenczy Gábor
Forgalmazó: Pannonia Entertainment

A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
Szakmai partnerünk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.

Tovább az Összhang vetítéssorozat részleteihez


***
A vetítés a meghirdetett időpontban kezdődik és a valós vetítési időben fut, azaz nem megállítható, nem visszajátszható. 

Uránia online jegyvásárlás - leírás

Az előadásokra az online.jegy.hu oldalon tud jegyet vásárolni az Uránia Nemzeti Filmszínház boxában. Ha még nem regisztrált vásárló az online.jegy.hu-n, akkor a sikeres vásárláshoz előbb regisztrálnia kell a „Bejelentkezés” fülön, majd folytathatja a tranzakciót. Amennyiben segítségre szorul a jegyvásárlás vagy a vetítésbe való bekapcsolódás lépéseiben, itt talál leírást a vásárlás és a vetítés elérésének menetéről.

(A képre kattintva PDF fájl jelenik meg).

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy ajándékjegy vásárlására az online vetítéseknél nincs lelehetőség! Egy regisztrált vásárló filmenként csak 1 db jegyet tud felhasználni, ezért kérjük, 1 db virtuális jegyet vásároljon!  A jegyek nem átruházhatók és egyszerre egy eszközön felhasználhatók.

A film a vásárlás után online felületen nézhető meg. 

***

Ha a közvetítésben technikai problémák merülnek fel, akkor kérjük ellenőrizze az alábbi feltételeket:

A közvetítést Google Chrome, Firefox és Safari böngészővel tudja megtekinteni, az Internet Explorer és az Edge nem támogatott.

- Ajánlott, hogy a közvetítést wifi kapcsolat helyett kábel csatlakozással tekintse meg, emellett kérjük állítson le a számítógépen minden egyéb alkalmazást, akadás esetén pedig próbálja meg frissíteni a böngészőjét.

- A közvetítés során a hang- és képminőséget érintő problémákat legtöbbször a gyenge szélessávú internetkapcsolat okozza. Mindenekelőtt kérjük frissítse vagy indítsa újra a böngészőt, illetve ellenőrizze az internetkapcsolat állapotát. Ha a probléma nem szűnik meg, húzza ki a hálózatból a routert néhány percre, majd csatlakoztassa újra.

- A vetítés maximum 1920x1080 felbontású képpel működik - a felbontás automatikusan igazodik az otthon használt sávszélességéhez. Ha lassabb az internet sebessége, akkor tapasztalhat akadozást, de 10 Mbps sávszélességű internet sebességgel kiváló minőségben fogja tudni nézni a közvetítést, és 5 Mbps sávszélességgel is jó minőségben nézhetőek az események. 

»Mar. 29. – Friday«
TicketsCall Us10:30     Fábri terem

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk (G)

TicketsCall Us10:30     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us12:00     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us13:15     Csortos terem

The Flying Classroom (12)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Whale Nation (12)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

It's Not the Time of My Life (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/MUSIC:2001: A Space Odyssey
2024.04.10 19:30 - 22:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy